Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Amit már megvalósítottunk
 
 
Megmenekülhet a GE-sporttelep
Egységes támogatás képviselőink javaslatára
2010.06.26.
Mint ismeretes, a GE a váci gyára bezárása mellett döntött 2010. év elején, így még inkább bizonytalanná vált a régóta használaton kívüli Törökhegyi utcai sporttelep jövőbeni hasznosítása.

Az előző önkormányzati ciklusban több kezdeményezés is történt a sportpálya funkciójának megfelelő használatáról, azonban a megvalósítás elmaradt. A sporttelep lakók általi használatának kérdését Ferjancsics László, a körzet képviselője a gyárigazgató felé 2009. szeptemberében írt levelében ismét felvetette, de a megkeresésre reagálás nem történt. Mivel folyamatosan jelentős igény mutatkozik Alsóvároson sportolási területek (pl. iskolai sportudvarok) használatára, illetve félve az említett sportpálya megszűnésétől, Ferjancsics László ás Makrai Zsolt lokálpatrióta képviselők javaslatot tettek arra, hogy a terület tulajdonjoga, vagy használata a város kezébe kerüljön.

A 2010 júniusában tárgyalt előterjesztést a képviselőtestület egyhangúlag elfogadta. Ezzel a döntéssel megnyílt a lehetősége annak, hogy amint biztonságos módon lehetővé válik a szabadidős sport céljára használandó terület működtetése a közeljövőben a környéken lakó, mozogni vágyó gyermekek számára új mozgástér álljon rendelkezésre.



Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
A Tiborcz-ügy váci szálai
Kamuzó városvezetők, holding titkosítás – és az első eliosos büntetés
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011