Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Rózsa utcai betelepítés
Másfél toronyháznyi új lakás egy szűk alsóvárosi utcában?
2016.07.06.
Futótűzként terjedt el a környék lakói között az a hír, hogy az alsóvárosi Rózsa utcában lévő, volt malom telkére döbbenetes nagyságrendű lakásszámmal kíván egy befektető társasházat építtetni. A dolog részleteiről az ennek megvalósítását egyéni képviselői javaslatokkal megakadályozni kívánó Ferjancsics László tájékoztatta szerda délelőtt a helyi sajtó munkatársait.

 

Az Együtt és a Vácért Lokálpatrióta Egyesület közös önkormányzati képviselője bevezetőjében elmondta: tudomása szerint a beruházó építési engedélyt még nem kért, de a városi Tervtanács már foglalkozott a hatalmas társasház terveivel: amely épületegyüttes 72 (!) lakást tartalmaz. A lakásszámból következő, feltételezhetően több száz új lakó, és 100-150 gépjármű egy olyan utcánál kerülne elhelyezésre, amely kisvárosias jellegű, továbbá szűk keresztmetszetű.

Ferjancsics László emlékeztetett rá: a váci képviselő-testület nemrég elfogadta, hogy a Duna és a vasút közötti szakaszon, egy-egy telken a jövőben az eddigieknél kevesebb lakást tartalmazó társasházak épüljenek. Tette ezt azért, hogy élhető városunk legyen, és ne az üzleti érdekek, hanem a környéken lakók nyugalma legyen a meghatározó. Mint megtudtuk, ebben az esetben az a probléma, hogy az így meghatározott szűkítés erre a telekre — egy korábban rosszul jelölt besorolás miatt — nem érvényesíthető.

„Két javaslatot fogalmaztam meg: egyfelől változtatási tilalom elrendelését, másfelől az említett szabályozásnak erre a telekre való vonatkoztatását is, így korlátozva emberi léptékűvé a lakásszámot. Úgy gondolom, hogy helye lehet társasházaknak egy ilyen területen is, de nem engedhetünk kibúvókat, nem lehetnek protekciós területek.” — vázolta előterjesztését a lokálpatrióta képviselő.

Ferjancsics László zárásként megemlítette: ha következetes a képviselők többsége, akkor a jövő csütörtöki döntés nyomán nem kerülhet másfél toronyháznyi új lakás a Rózsa utcába. Így nyugalmas területen élhetnek a jövőben is az itt lakók, és nem lesznek újabb, jelentős parkolási gondok például a Damjanich téren és a környező utcákban.

Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011