Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Balesetveszélyes 21 váci játszótér
Tojnak a testületi utasításra
2016.11.27.
Bár a váci városvezetők továbbra is szívesen mutatkoznak — akkor is, ha az egy cégnek köszönhető — egy-egy apró játszótéri felújítás átadásakor, igazság szerint csak szerény előrelépés történt az év folyamán a váci játszóeszközök biztonságossá tételében.

Az esztendő elején Ferjancsics László (Együtt-Lokálpatrióták) képviselő kérte meg, és hozta nyilvánosságra azt a megdöbbentő vizsgálati eredményt, mely szerint a váci szabadtéri játékok 70 %-a hibás, nem felel meg a biztonsági követelményeknek. Javaslatára — még januárban — a képviselő-testület utasította a Váci Városfejlesztő Kft-t, hogy szüntesse meg a játszótéri eszközök balesetveszélyességét 2016. március 31-ig.

Mivel a lokálpatrióta képviselő jelentős haladást nem tapasztalt, ezért kikérte az újabb vizsgálat eredményeket tartalmazó, egy szakcég által két héttel ezelőtt készített jegyzőkönyvet. Az eredmény elkeserítő: az ellenőrzött 31 helyszín közül 21-ben jelenleg is található balesetveszélyes eszköz, 26 játék pedig városunkban ma is a „balesetveszélyes” minősítést kapta!

Ferjancsics László ezért — a közel egy éve megtett felhívásához hasonlóan — továbbra is kéri a szülőket, hogy a váci játszótereken a szokottnál is nagyobb figyelmet fordítsanak gyermekeikre. A képviselő szerint döbbenetes, hogy a váci városvezetés elszórja a pénzt fogadásokra, öntömjénezésre és konferenciára, miközben nem jut kellő erőforrás a balesetveszélyek megszüntetésére. Jelezte továbbá, hogy újabb lépéseket tesz annak érdekében, hogy a holding hajtsa végre az önkormányzati utasítást.

Mert ez már nem játék!

 

Kapcsolódó cikkeink:

      Tavaszig ki kell javítani a váci játékokat

      Az eszközök 70 %-a balesetveszélyes

      Váci agyrém: parkőr csak télre



Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
A Tiborcz-ügy váci szálai
Kamuzó városvezetők, holding titkosítás – és az első eliosos büntetés
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011