Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Kamu volt a 29 szociális bérlakás
Döbrögi, mint Münchausen báró
2016.12.03.
A helyi sajtón keresztül üzent a polgármester mindazoknak, akik hittek ígéreteinek: már szó sincs arról, hogy a Galcsek utcában kialakítandó bérlakásokkal enyhítenék a szociálisan rászoruló váci fiatalok lakásgondját. A 29 megígért fecskelakás helyett mindössze 6 lesz, amelyet szerényebb jövedelmű rászorulók kaphatnak, az összes többi piaci alapon, a tehetősebbeknek jut. De az sem biztos, hogy ez a hat fiataloké lehet.


Még a 2014-es választási kampány finisében döngette a mellét Fördős Attila: a volt kommendánsi hivatal épületében kialakítandó kislakások már a következő tavasszal (2015-ben!) jelentősen javíthatják a váci lakáshelyzetet. Ahogyan egy sor további városvezetői határidőből sem lett semmi (mélygarázs, mobilgát, Kosdi úti körforgalom), úgy a Galcsek utcai szociális lakásokra vonatkozó ígéret sem valósult meg.

Csak a lakások ötöde lesz szociális bérlakás

Mindeddig ugyanis szó sem volt arról, hogy az évekig pofozgatott épületben a lakások döntő hányadát majd piaci alapon pályáztatják, márpedig a pár napja tartott sajtótájékoztatóján a polgármester ezt jelentette be. Korábban Fördős csak a fiatal házasok, rászoruló családok, szerényebb jövedelmű emberek feszítő lakásproblémáira ígért megoldást. De, 2013-ban a vállalkozók is kaptak ígéretet, amikor Fördős bejelentette, hogy pályázat lesz kiírva a megvalósításra, a nyertes hasznosíthatná az épület tetejét. Ebből sem lett semmi.

Vagyis, mostanra kiderült, hogy javarészt nem szociális, hanem piaci alapú, hogy nem fiatal rászorulóknak, hanem kortól függetlenül a komolyabb bérleti díjat leperkálóknak, és nem 2015-ben, hanem (talán) 2017-ben lesznek a Galcsek utcai épületben lakások.

Javasoljuk a váciaknak: a továbbiakban is kezeljék helyükön a Fördős-éra egyéb münchauseni nagyotmondásait, ne higgyenek a meséknek.



Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011