Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Rendőrségi lefoglalás a városházán
Az Elios-ügy újabb váci fejleményei
2018.03.05.
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület februárban tárta a nyilvánosság elé, hogy Vác azon városok közé tartozik, amelyek beruházása erősen érintett lehet a vején keresztül a miniszterelnökig érő botrányban. Mindezt az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF jelentésének 24.hu általi publikálásaira és megszerzett adatainkra alapoztuk.

A február közepi cikkünkben bemutattuk, hogy a Fördős Attila vezette önkormányzat olyan lámpákat is lecseréltetett, illetve módosíttatott (211 darabot) az Elios-szal, melyekhez nem nyúlhattak volna hozzá, mivel azok felújítására az unió 2010-ben már adott pénzügyi támogatást Vácnak, és még fenntartási időszakban voltak. Emiatt is tavaly 20 millióra büntették a váci önkormányzatot: ennyi pénzt kell a városnak visszafizetnie.

Cikkünk megjelenése óta bebizonyosodott, hogy a városházi döntéshozóknak tudnia kellett arról, hogy következmények nélkül nem kérhették az Eliost ezen lámpák cseréjére. Mindezt bizonyítja az a levelezés is, melyet közben megszereztek a lokálpatrióták, és amelyben a polgármesteri titkárság figyelmét írásban hívta fel egy szakember arra, hogy nem nyúlhatnak bizonyos lámpákhoz. Sőt, konkrétan le is írta, hogy melyek ezek. Ha kiderül, hogy pontosan kik azok, akik erről a fontos információról tudtak, és mégis döntést hoztak a lámpacserékről, ők károkozásért lehetnek felelősségre vonhatók.

Fördősék hallgatnak

Mint írtuk, Vácon is azok a cégek kaptak megbízást a Fidesz-KDNP által vezetett önkormányzattól a LED-es lámpacserére, melyeket az OLAF a jelentésében megnevezett. Kérdés, hogy ki, melyik városvezető javasolta pont ezen vállalkozásokat meghívni a beszerzési és közbeszerzési pályázatokra. A kérdést Ferjancsics László (Együtt-Lokálpatrióták) képviselő feltette a városvezetőknek a képviselő-testületi ülésen tíz nappal ezelőtt, de sem akkor, sem azóta nem kapott választ a pulpituson ülőktől. Ugyanők arra a kérdésére sem válaszoltak még, hogy az OLAF küldött-e, és ha igen, akkor milyen tartalmú levelet az önkormányzatnak.

A holding végül engedett

Hosszas, sok jogi csűrés-csavarást tartalmazó levelezés után a holding megengedte Ferjancsics Lászlónak, hogy betekintsen a 2013-as és 2014-es beszerzési és közbeszerzési anyagokba, mely lehetőséggel csütörtökön élt is a képviselő. Ekkor derült ki, hogy nem csak ő, hanem már a rendőrség is kíváncsi bizonyos dokumentumokra. A lokálpatrióták információja szerint azóta a rendőrség már le is foglalta a váci LED-es ügy vaskos dossziéit. Ezt bizonyítja az is, hogy a holding már nem tudott újabb betekintési lehetőséget biztosítani, mert a kért közbeszerzésekre vonatkozó iratanyagokat az önkormányzathoz továbbították, és — mint írták — „információink szerint, azokat a mai napon a rendőrség lefoglalta.”

Képviselők, kik többet tudhatnak

Mint már megírtuk, az Elios Zrt. számára roppant jól fialó közbeszerzést kiíró, és a céget (mint egyedüli pályázót) győztesként megnevező váci munkacsoport tagjai a következő képviselők voltak: Fördős Attila (Fidesz-KDNP), Pető Tibor (Fidesz), dr. Manninger Péter (Fidesz), Balkovics Péter (Fidesz) és Kászonyi Károly (Jobbik).

 

A lokálpatrióták témával kapcsolatos korábbi írásait

a következő linkeken találják:

http://www.xn--vcrt-5na3c.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Hireink&AN=Elios4&MN=Hireink&LN=Hungarian

http://www.vacert.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Hireink&AN=Elios3&MN=Hireink&LN=Hungarian

http://www.vacert.hu/WebArticleShow.aspx?AN=led&MN=Hireink&LN=Hungarian

http://www.vacert.hu/WebArticleShow.aspx?AN=vil&MN=Hireink&LN=Hungarian



Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011