Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
2018.11.07.
Mindeddig példa nélküli közpénz herdálásra derítettek fényt azok a váci ellenzéki szervezetek, melyek kedden közös sajtótájékoztatón tárták a nyilvánosság elé az egyik alpolgármester luxusutazásának részleteit.

 

Mint azt bevezetőjében a Vácért Lokálpatrióta Egyesület elnöke elmondta, szervezetük alelnöke, Makrai Zsolt olyan adatokat kért ki a váci városházától, amelyből kiderült, hogy mennyi városi közpénzbe került — a polgármester által kijelölt — két önkormányzati képviselő Japánba történt nyári kiutazása.

Ezek Ferjancsics László szerint durva tényeket mutatnak: Mokánszky Zoltán alpolgármester business classon közel kilencszázezer forintba kerülő jeggyel, míg Kovács Ágnes képviselőasszony — ennek az összegnek mintegy feléért — turista osztályon utazott ugyanazon a repülőgépen. Az adatokból kiderült az is, hogy a luxus repülőjegyet Fördős Attila polgármester rendelte meg alpolgármesterének. A sajtótájékoztatón jelen lévők tudomása szerint városunk delegációinak tagjai mindeddig soha sem repültek ilyen exkluzív körülmények között, mint most az alpolgármester. A váciak közpénzének ilyetén herdálásától mindenki tartózkodott. Ezért is értetlenül állnak az előtt, hogy a KDNP-s alpolgármester miből, miért gondolta és hihette azt, hogy ő dőzsölhet azzal is, hogy luxus körülmények között utazgat?

Pláne, hogy Mokánszky Zoltán korábban még azt sem szavazta meg, hogy testvérvárosi kapcsolat létesüljön, valamint azon az állásponton volt, hogy a képviselők csak a saját pénzükön utazzanak Japánba. (A történtekhez tartozik, hogy váci diákok és kísérőik szintén idén júliusban utaztak a japán városba, saját pénzükön, az ő repülőjegyük az alpolgármesteri jegy negyedébe sem került...)

Csóró város luxusban repkedő alpolgármestere

A feltáró sajtótájékoztató folytatásaként dr. Bóth János vázolta röviden, milyen jellemzői is vannak városunk költségvetésének e repkedés közepette. Hangsúlyozta: évente több alkalommal — összességében több százmilliós nagyságrendben — kényszerül állami könyöradományra Vác annak érdekében, hogy tartható legyen a büdzsé. Az a büdzsé, melyből a városüzemeltetésre (takarításra, karbantartásra, fejlesztésre) a szükségesnél lényegesen kevesebb pénz jut. Ugyanakkor a település egyik alpolgármester luxus körülményeket igényel, miközben a gyengébb nem képviselőjének (frakciótársának) ezt nem adják meg. A szocialista önkormányzati képviselő felszólította a váci polgárokat, hogy ne tűrjék tovább a közpénzszórást és tiltakozzanak a nők hátrányos megkülönböztetése ellen.

Van itt lóvé!!!

Krauze István ezt követően sok váci ember nevében követelte, hogy Mokánszky Zoltán fizesse vissza a repülőjegy árát. Mint mondta: ez nem jelenthet problémát, hiszen havonta közel egymillió forintos javadalomra tesz szert pozícióiból eredően az alpolgármester. A DK-s városatya is felhívta a figyelmet arra, hogy sok-sok olyan terület volna a városban, ahová inkább kellene ez a pénz: például az alpolgármester által felügyelt művelődés, kultúra, sport területén is. De választ várnak arra is: vajon Mokánszky úr a közel milliós japán repülőútját megelőzően mikor és mennyi közpénzt dőzsölt már el hasonló utazgatásra?

Máshol mások másképp csinálják

Zárásként Sződliget polgármestere adott tájékoztatást arról, hogy a szomszédos településen miként történnek a hasonló utazások. Juhász Béla ismertette, hogy a nagyközség két uniós, tisztán pályázati forrással finanszírozott projektben vesz részt. Ezekben kitétel, hogy egy főre egy út költsége 50 ezer forint alatt kell, hogy maradjon. Így a sződligeti delegációk mindig a legolcsóbb megoldással intézik az események helyszínére történő utazásokat. Elmondta azt is, hogy Sződligeten egyes esetekben az adott ország nyelvét jól ismerő lakos is jelentkezhet delegáció résztvevőjének, legutóbb például egy tartalmas olasz tárgyaláson képviselték településüket „civil” polgárok.

(Illusztrációnk montázs, melyen a Finnair légitársaság — amellyel az alpolgármester utazott — egyik Airbus A350 repülőgépének business class ülőhelye látható.)

Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011