Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Váci focisbuszon is utaztak Orbánhoz
Vajon ki fizette?
2017.10.26.

Több sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy az október 23-i fővárosi Orbán-beszédhez többek között futballklubok csapatszállítói buszait is mozgósították. Nem meglepő tehát, hogy a Fidesz váci elnöke — Pető Tibor — által irányított helyi labdarúgó utánpótlásklub (Vác Város Labdarúgó SE) járműve is az Orbán-hívőket szállító buszok sorában állt

 

A szóban forgó járműhöz a klub tavaly jutott hozzá kiemelkedő állami támogatásból, közpénznek számító társasági adókedvezmény (TAO) révén. Az átadás alkalmával az alpolgármester-klubelnök azt mondta, hogy az autóbuszt öt utánpótláscsapat fogja használni. Akkor még szó sem volt róla, hogy azt miniszterelnöki beszédre történő utaztatáshoz is „bevetik”. A focis klub honlapja nem is hirdeti bérbeadásra a buszt.

Felmerül a kérdés, hogy a költségeket ki állta? A Fidesz helyi vagy országos szervezete, magánszemélyek, vagy esetleg a kormány megtérítette-e a sofőr fizetését és a benzinköltséget, vagy valamilyen focis pénzből telt erre? Netán a város gazdasági ügyeiért felelős Pető Tibor is adakozott a buszoztatásra? Talán futná a havi 825 ezres alpolgármesteri javadalmazásából, amihez — saját vagyonbevallása szerint — havi 236 ezer forintot kap az orbánbeszédes buszt birtokló fociklubtól.



Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011