Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
A városházi nagy ígérgetők
Ez is lesz, meg az is lesz – ez sem lett, meg az sem lett
2017.04.18.
Mindketten városházi elöljárók. Mármint ígérgetésben elöljárók. Tekintsük át — a teljesség igénye nélkül — hogyan is áll Fördős Attila polgármester és Pető Tibor alpolgármester által a váciaknak megígért pár dolog!


A föld alatti három hónap

Emlékszik, mit mondott a mélygarázsról 2010-ben a polgármesterségre még csak ácsingózó Fördős Attila? „Ha ezt meg tudjuk csinálni, akár a választást követő három hónapon belül be lehet a mélygarázst fejezni.” Fördős Attila hat és fél éve polgármester. Azóta huszonhatszor telt le az általa mondott „három hónap”!

Már áll a mobilgát — ja, mégsem

A váci mobilgát már rég készen van — mondhatja az, aki régen járt a Duna-parton, és komolyan vette Pető Tibor 2013-as szavait. A fideszes alpolgármester akkor ezt mondta: „…jövő évtől biztonságosabbá válik városunk árvízi védekezése.” Pető legújabb ígérete most jövő évi befejezésre vonatkozik, azaz minimum négy év a csúszás…

Hány hét is a „néhány nap”?

Városunkban jelentős a kátyúk száma, ami nem csoda, mert az útfelújítások is igen ritkák. Pedig a helyzet javítására a polgármester komoly ígéretet tett 2013-ban: „… néhány nap alatt a legnagyobb kátyúkat ki tudjuk javítani.” Nos, több utcában továbbra is az tapasztalható, hogy ez közel sincs így. Akár forgalmas úton is több mint két hetet kell várni a közel tíz centi mély, jelentős kiterjedésű kátyúk javítására.

Körbe-körbe, de a körforgalom sehol

A váci polgárok szíve-lelke tele van már a városvezetés Kosdi úti körforgalomra vonatkozó ámításaival. Fördős Attila a 2014-es kampányban tett ígéretet a gyors megvalósításra, majd 2015 nyarán így szólt erről: „…ez azt jelenti, hogy év végéig ez a neuralgikus pont is rendezésre kerül”. Azóta újabb két év telt el — és a közlekedési dugók is csak híznak-híznak.

Szemét-ígéretek a kukában

Közel négy éve — még a kommunális adó megduplázása előtt — kaptak havi többezres szemétdíjat a nyakukba a váciak. No, meg a korábbi helyett fele akkora „chipes” kukákat. Pető Tibor alpolgármester akkor arról beszélt, hogy ez a chipes rendszer megteremti a lehetőségét, hogy 2014-től „…a valós mért hulladék mennyisége után fizessük meg a hulladék szállítás és ártalmatlanítási díjat.”  Ha ránéz a számlájára, ön azt látja, hogy ebből megvalósult bármi is? Ön a kirakott hulladéka után fizet?



Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011